2010. augusztus 28., szombat

Csömörtől Mikolaievig



1-3.nap
2010. augusztus 21.

Sajnos nem sikerült minden nap írni, pedig kezdetben úgy terveztem. Ennek megfelelően az események nem napra lebontva kerülnek a blogba, mint ahogyan a brazil utunk során (www.brazilgepsor.blogspot.com), hanem csak időrendi sorrendben, ahogyan alkalmam adódik írni. Azt még hozzá kell tennem, hogy valójában kézzel vezetem egy füzetbe a naplót, és amikor fedél alatt alszunk, és konnektorhoz férünk, akkor gépelem be. Az még számunkra is rejtély, hogy mikor tudunk net közelébe kerülni, és feltölteni.
Az útitervünk rugalmas, mondhatni nincs. Ami éppen út közben az eszünkbe jut, azt nézzük meg, amit szeretnénk, ott eszünk, ahol megéhezünk, és ott alszunk, ahol ránk esteledik, és le tudjuk verni a sátrat (ha esetleg azt sem, akkor a kocsiban alszunk.
Nos, az egész „tervben” a kocsi a leggyengébb láncszem, mivel önindító és karburátor-csere esedékes már, de szerencsére András néha belebütyköl, és megy.
Csömörről 2010. augusztus 19-én délben indultunk és Beregsuránynál hagytunk el hazánkat. A magyar határon csak rutin útlevél-ellenőrzés, viszont az ukrán részen sikerült ismét másfél órát várnunk, de szerencsére csak a dokumentumokat nézték át, a kocsit nem pakoltatták ki.
A vereckei rész még mindig gyönyörű, a munkácsi vár is büszkén áll még, de mi folytatjuk az utunkat Kijev felé. A főutak állapota kicsit javult tavalyhoz képest, de még így is váltakozik az 1x2 a 2x2 sávval, és szlalomban hol ide – hol oda terelnek. Nagy a fejlődés viszont a jelzőtáblákat illetően, egyre több latin betűs került ki és néhol még a látványosságok is szerepelnek, angolul feliratozva.
Kijevig rengeteg a rendőr az út mentén. Különösen kell figyelnünk, mivel azt gondolhatnánk, hogy végig nyomhatjuk 90-es tempóval, de nem. Itt a 2x2 sávos gyorsforgalmi út is a településeken keresztül vezet, ahol 60 a megengedett maximális tempó. Előszeretettel mérik itt a sebességet ősi „hajszárítóval”, csípőből tüzelve. Igazából fogalmunk sincs arról, hogy mi a hivatalos büntetési tarifa, pedig idén is megállítottak kétszer is bennünket, de nem kellett egyszer sem fizetnünk.
Első alkalommal „csak úgy” indokkal intettek le minket, mert kb. mi következtünk a sorban. Persze minden rendben volt (papírok, tűzoltókészülék, elakadásjelző, biztonsági öv), de ennek ellenére fogták az összes dokumentumot, és Andrást betessékelték a rendőrkocsiba, alkudni. Ez itt így megy. András néhány szót beszél oroszul, amit meg nem tud, azt leleményesen kézzel-lábbal megoldja. A lényeg, hogy minden áron pénzt akartak, de nem tudtak mibe belekötni. A végén márt azt mondták, hogy fizessünk, mert „ez itt a Tradíció”. András megmutatta az útlevélben a pecséteket, hogy negyedjére jár itt, és utána elmondta, hogy ő ezzel a „tradícióval” még nem találkozott. Akkor milyen pénzünk van? Kártyánk. Adjunk kávét! Mivel az sem volt, elengedtek bennünket fizetés nélkül. 
Másodjára azért kapcsoltak le bennünket, mert behajtottunk egy olyan útra, aminek az elejére tranzit tábla volt kirakva. András ismét beülhetett a rendőrautóba, és alkudozhatott. Nem értettük, hogy mi a baj. Nagy nehezen kiderült, hogy itt a tranzit = külföldi. Tehát tök mindegy merre mész, és meddig, ha nem ukrán vagy, akkor a tranzit útra nem mehetsz rá. András elmondta, hogy nálunk a tranzit enyhén mást jelent, de még akkor sem akartak elengedni bennünket. Még előhúzott a kesztyűtartóból egy kresz könyvet és lelkesen magyarázta és mutogatta, hogy neki van igaza. Ukránul. Végül is itt sem fizettünk. Pedig itt már ártáblát is mutogatott, 250 – 350 hrivnya közötti árakkal és ciril betűs jelölésekkel…
Fő szabály az, ha megállítanak és tudod, hogy minden rendben volt és van, akkor, alkudni kell. Kedvesen, nem pofátlanul, és közben sűrűn ismételgetni, hogy „nem értem”! Másik szabály, hogy a pénztárcában minimális készpénzt kell a látható helyen tartani, és azt mondani, hogy csak kártya van. Ezzel nem tudnak mit kezdeni. Leleményesnek kell lenni, nincs más módszer ellenük. Andrásnak ez már jól megy.
Lemberget (Lvov) ismét éjjel értük el, ennek megfelelően Ukrajna négy Unesco (világ) örökségének egyikét megint nem sikerült megnézni. Majd legközelebb! (tavaly is ezt mondtuk).
Mikolaievig két napig tartott az út, de csak azért, mert felmentünk a Belorusz határig, megnézni a tőzeges, lápos, mocsaras nyírerdőket. Nekünk már Fehérorszországban is nagyon tetszett ez a táj, itt szinte ugyanaz a tájkép fogadott bennünket. Kis falvacskák, fehér-kék faházakkal, az udvarokon színes virágtengerrel. Szegényes rész, de nagyon szép és rendezett.
Ukrajna másik világöröksége Kijevben van (igazából több is, együtt), amit szintén kihagytunk, mert nem igazán vágytunk a fővárosi vezetési stílusra. Ha azt mondom, hogy Budapesten vezetni tök jó ehhez képest, még a legnagyobb csúcsforgalomban és frontban, akkor szerintem elképzelhető. A sávok felfestése teljesen felesleges, mert kb senkit nem érdekel, pedig csak a várost elkerülő gyorsforgalmin mentünk!
Kijevet elhagyva betértünk egy benzinkút melletti vendéglőbe. Sikerült elit helyet találnunk, a színvonalnak megfelelő árakkal. Rendelésünket leadva szétnéztünk odabent, mert ilyet még nem láttunk. Mintha Ukrajna vadvilága szabadult volna be az étterembe, csak kitömött formában: medve, fácánok, egy rétisas, három halászsas, egerészölyvek, héja, siketfajd, nyulak, borz, vaddisznó és még egy indián gonoszálom-űző talizmán is megtalálható volt a falakon. Az összhatás elég érdekesre sikerült. A kaja viszont nagyon finomra! Borscs-ot már többször ettem tavaly is, de mindenhol máshogy készítik, mintha nem is ugyanaz az étel lenne. Na itt is más ízek voltak érezhetőek, de éppen ez a jó! A mellettünk lévő asztalnál három meglett férfi ugyanezt ette, kiegészítve egy liter jégbe fagyasztott Smirnoff vodkával, amit az előételt követő levesig be is nyakaltak, az is, aki vezetett!!
Kijevtől Odessa-ig nyílegyenes az autópálya, rettenetesen unalmas, a monotonitást egy-egy kanyar töri meg. A tavalyi túrából tanulva, idén hoztunk magunkkal néhány CD-t, mert szinte az egész országban nem sikerült rádióadást befognunk. Zene nélkül pedig nem nyaralás a nyaralás…
Idén nem Odessa felé mentünk, hanem Uman után letértünk az autópályáról Nova Odessa-nak. Ez az út 1x2 sávos, kiegészítve egy-egy murvás ösvénnyel mindkét oldalon. Itt már nem unatkozik András, mert rendszeres jelleggel torlódik fel a sor a sávokban egy-egy lassabb kamionnak, traktornak, Zil-nek vagy tejszállítónak köszönhetően. Ezeket megelőzni a hepe-hupás, milliószor foltozott, vagy soha nem javított úton egy külön kihívás. Az utat ráadásul több, kisebb-nagyobb településen viszik keresztül, ahol lesben állnak a rendőrök.
Új Odessa-t elhagyva egy mesterségesen emelt domb tetején egy hatalmas bronz(?) katona „támadja” folyamatosan az alatta elhaladó kocsikat. Hihetetlen látvány! Olyan monumentális emlékművek vannak itt, hogy csak ámulunk néha. Sokszor kérdezgetjük egymástól, hogy ha itt ilyen, akkor milyen lehet Oroszországban?
Mikolaiev-ben betérünk a Mekibe, mert ott tutira van net. Legalábbis tavaly volt. Akkor annyira dugig volt az épület, hogy csak nagy nehezen sikerült két ülőhelyre rárabolni, idén csak éppen telt ház fogadott bennünket. És volt wi-fi. Gyors e-mail haza, hogy minden rendben, mert a net szakadozik. A kaja itt is olyan, mint otthon (Indiában helyi szószok voltak a húspogácsára öntve). Az viszont érdekes, hogy az utcán egyszerű ruhában járnak az emberek, ide viszont kiöltözve, a legtrendibb cuccba jönnek. Főként a fiatalok. Hiába, a nyugat hatása egyre keletebbre tart…
Mikolaiev-től az út két oldala egy soha be nem záró, újra- és újra feltöltődő élelmiszerpiac. Km hosszan az út mellett, éjjel lámpával megvilágítva lehet vásárolni a dinnyét, tököt, szőlőt, paradicsomot, paprikát, krumplit, lisztet, halat, olajat, mézet, lekvárt, kaviárt, hagymát, káposztát és még nem tudom miket. Vannak „ajándékboltok” is, mindenféle szőrmék változatosan kikészítve, kasok és más fonások, és a kedvenceim: plüssállatok: a legjobb a rózsaszín póniló!
A sátoroknál állandó a jövés-menés, nagyon kell figyelnie Andrásnak, mert néhányan csak levágódnak az útról, megpillantva életük dinnyéjét, mások meg a jó vásáron felbuzdulva csak felhajtanak a sor közepébe.
Ennél a piacsornál ért minket az este.
Sokan azt gondolják és mondják is, hogy Ukrajnában kaotikus a vezetési morál az utakon, András szerint ez nem igaz. Megfelelő vezetési gyakorlattal és figyelemmel felvehető az itteni ritmus. Tény, hogy mindenki előz mindenkit, még az 1x2 sávos úton is, de ha esetleg közben jönnek a szembe sávban, akkor az előzött és a szemben érkező húzódik le, hogy elférjen az előző a két kocsi között. Rendőr jelenléte esetén mindenki jófiú, kivéve a gazdagokat. Ők ki tudják perkálni a büntit, és utána ugyan úgy folytatják az útjukat, mintha mi sem történt volna.
Este még Andrásnak sem megy könnyen a vezetés, mivel nincs ködlámpánk. Na nem mintha köd volna az utakon, és emiatt kellene, hanem mert nem látjuk az utat. Legelőször nem értettük, hogy miért megy mindenki ködlámpával, a kamionok meg extra világítással (némelyiken 8 lámpa is ég), de seperc alatt rájöttünk, amint az első rosszabb útszakaszra értünk. A szembejövő kocsik rettenetes erős világításában mi nem láttuk az előttünk levő huplikat az úton! Semmit! Végül úgy oldottuk meg a problémát, hogy
  1. beálltunk egy kisbusz mögé, és mivel átláttunk az alja alatt, figyeltük az előtte lévő utat,
  2. végig refivel mentünk, mert a karácsonyfának is beillő díszkivilágított kocsiknak ez nem tűnt fel, nem jeleztek, hogy vegyük le tompítottra,
  3. egy idő után lekanyarodtunk az útról pihenni Mikolaiev után egy tó partjára.
A kocsiban alszunk, mert olyan fáradtak vagyunk, hogy még a sátrat sincs erőnk felverni. A jó helyet keresve egyszer csak kis állatkákra figyelünk fel, sztyeppi ugróegér (vagy ilyesmi). Szalad előttünk a lámpa fényében, farka égnek áll, és a végén egy fehér bojt! Imádni való!
Bevackoljuk magunkat a kocsiba, és keserűen tapasztaljuk, hogy valahol bejönnek a szúnyogok. Bezárunk mindent, végül rájövünk, hogy a hátsó szellőzőn repkednek ki-be. Főként be. Kényszermegoldásként leragasztom leukoplasttal, ami csodával határos módon reggelig kitart, amikor is mindkettő csík egyszerre esik le.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése