Szivas

4.nap
2010. augusztus 22.

Ez a negyedik napunk, és az első, amikor felhőtlen az ég, tűz a nap, és estére sikerül is lepörkölődnöm. Pedig vastagon kenem magam a 30 faktoros naptejjel (hol van már a brazil barnaságunk?).
Eddig megtettünk 2000 km-t, és még nem vagyunk a Krímen!
Mára az a terv, hogy bejárjuk a Szivas északi részét. A Szivas öblöt jelent, valójában egy hatalmas vízterület, kisebb-nagyobb szigetekkel, nádasokkal, beugró földnyelvekkel (akkorákkal, hogy egy-egy város is fekszik némelyiken). Magát az Öblöt az Azovi-tengertől egy 120 km hosszú földnyelv választja el keletről, ez az Arabatszkaja-túrzás.
Több védett terület is megtalálható az Öbölben, de a legutolsó falu parton is hemzsegnek a madarak. Ezekre a helyekre általában csak földutakon lehet eljutni, tehenek és libacsapatok között.

Ha már a földutaknál tartunk, akkor egy kis összefoglaló az ukrán utakról:

1. autópálya vagy gyorsforgalmi út: ingyenes, településeken keresztül halad át, viszonylag jó minőségű és a navigációs eszközök iránymutatása is megbízható. Ezek az egyetlen utak, ahol megtalálhatóak latin betűs feliratú táblák.
2. városok közötti autóutak: minőségükre azt mondanám, hogy járhatóak, és a navigáció itt is jó.
3. mellékutak: a jó és a járhatatlan kategória között változik, akár két km-en belül is. Navigáció használható, enyhe fenntartással, helyi térkép ajánlott.
4. földutak: na ebből van a legtöbb. Földes, murvás, egyszer aszfalt volt – de elporladt típusok. Sokszor jobb a földút, mint az aszfaltút! Navigáció néha jó, néha nincs, emiatt muszáj térképet venni. Ha ismerjük a földutakat, sok-sok km-t lehet megspórolni, és általában időt is. (Gondolom azt nem kell mondani, hogy a nap végére egy földutas túra után milyen a kocsi kívül és belül.)

András szerencsére nagyon jó Krím térképet vett, amin még az É-Szivas is megtalálható, ráadásul a legutolsó földút és csatorna is jelölve van. E nélkül nagyon nehéz lenne itt közlekedni, tavaly ezt sajnos megtapasztaltuk. Akkor az András által még ismeretlen helyeket földúton csak nagy szenvedések árán találtuk meg. Idén már ez is könnyen ment.
Hatalmas területekhez méltóan rengeteg a madár szárazon és vízen egyaránt. András nézi, néha számolja, nagyon élvezi. Én az árnyékban asszisztálok, pihizek, rejtvényt fejtek, és írogatom ezt a naplót. Iszonyú meleg van, enyhítést csak a néha felerősödő szellők hoznak.
Akármerre járunk, mindenhol megnéznek minket. Más arcforma, András hosszú haja, és a H-betűs rendszám miatt. Az egyik benzinkúton a fél személyzet azt találgatta, hogy melyik az a H-betűs ország, ahonnan jöttünk. Felsorolták az összes lehetőséget (orosz H!!!), de nem sikerült végeredményre jutniuk. Végül is tőlem kérdezték meg, és mikor mondom, hogy „Vengria”, akkor a fejükre csapnak, hogy ez nem is jutott az eszükbe, mert ugye a H, az nem B.
Este kellemes kis tó partján sátorozunk, a kiszáradt iszappadon. Sehol senki a közelben, csak a Hold világít. Nagyon romantikus…lenne, ha nem zsongana az egymillió szúnyog körülöttünk. Rájöttünk, hogy a sátor sokkal jobb választás a szúnyogos területeken, mert legalább védve vagyunk.
Másnap reggel András körbejárja a sátor környékét, madarászik, én még egy kicsit kinyújtom az alvásidőt (általában egy órával). A megszokott ceremónia – tejeskávé, reggeli, összepakolás után irány a Krím!