13. nap
2010. augusztus 31.
Másnap hajnalban (6 előtt) arra ébredünk, hogy valaki söpri a folyosót. Egyem a szívét…
András nem tud visszaaludni, megy madarászni. Csak nyolc után ér vissza és engem a legszebb álmomból ver fel. Kiderül, hogy a punkbirderek öt perccel utánunk érkeztek a kocsmába. András elköszönt tőlük, délután indul a gépük Szimferopolból. A pusztába lekési a kenyereskocsit, mert az egyetlen kis boltba már kenyeret sem lehet kapni… Tavaly még lehetett, sajnos az itteni szolgáltatás épül lefelé. Viszont sört és vodkát még mindig lehet kapni…
Mai úti célunk Krasznoperekopsz és a környező területek, ahol viszonylag sok pólingot láttak a britek néhány napja. Visszatérve a település nevére, tavaly gyakoroltam párszor hogy ki tudjam mondani. Jelentése: Vörös hadsereg. Már elmondhatom magamról, hogy jártam a vörös hadseregben is!
Néhány helyen lenézünk a tengerpartra, ahol szintén madárhegyek vannak. Látunk rengeteg gödényt, több ezer szárcsát, hattyút és majd’ kétezer üstökös récét egy csapatban.
Sajnos tegnapelőtt tönkrement a csomagtartó zárja (pedig indulás előtt ez is ki lett cserélve), így még rosszabb lett a „szigetelés”, így „kellemesen” jön be a finom por. Borzasztó. A város felé meglátunk egy autósboltot és sikerül alkatrészeket (szűrő, karburátor, hátsózár) venni, az otthoni ár feléért. Mivel nem volt elég hrivnyánk, a különbözetet András euróval fizette ki. Itt ezt is lehet. Ha az új karburátor beválik, akkor a kapcsolótáblánkért kell imádkoznunk, mert valami probléma van vele, az biztos. Két napja nincs dudánk, ha kicseréljük a biztosítékot, az rögtön kiolvad, így András kiiktatta a dudát. Szegény Szamara, ahova elvitt minket eddig élete során, és amit túlélt. Igazi családtag.
Ma jó napja van a kis kocsinak, Mustáng 95-ös benzint kapott, tele! Az eddigi legdrágább benzin (7,9 hrivnya/l = 213 Ft). Kész csőd! Csak úgy süvítünk, nem is akar megállni.
Ebéd a tavalyi étteremben (Traktoros étterem a neve), ahol kijevi csirkemellet eszünk. A másik asztalnál András kiszúr egy kibírhatatlan túlsúlyos női vendéget. Mondja nekem, hogy ezzel a nővel még baj lesz. És tényleg kihozzák a levesüket, mikor 2 kanál után talál benne egy hajszálat. Kihívja a pincércsajt, hogy mi ez. Azzal a lendülettel felállnak és távoznak, mindent otthagyva.
A pólingos helyre úttalan utakon jutunk el, de nincsen szerencsénk, csak egy pólingot találunk, az se a vékonycsőrű… Pedig a terület nagyon jó. Feltűnik az első fakó rétihéja is. A félsziget végén elhagyatott ház körül madarászunk, mivel csak itt vannak fák és bokrok, így nagyon sok az énekes. András otthagy a parton, hogy napozzak meg fürödjek, de itt nagyon iszapos a tenger, úgyhogy inkább bóklászok, felriasztva rengeteg madarat.
Este Andrásra rájön a remegés, főzök neki egy teát és beletuszkolok egy lázcsillapítót. Betakarom rendesen hadd izzadjon, addig gépelem be a naplót. Másfél óra múlva felkel és kér még egy gyógyszert, hogy biztos legyen a hatás. Minden egyes utunk során ez történik vele, valószínűleg az ő szervezete így dolgozza fel a más mikroklímát. Nekem csak a hasam megy néha. Még mindig jobb, mint egyszer Egyiptomban, egy napig nem tudtunk felkelni az ágyból, csak a budiig vánszorogva, és még két napig ment egyfolytában a hasunk. Bár szerintem akkor mi rosszat ettünk.
Mivel én nem tudok aludni, megnézek a laptopon egy filmet.
Remélem András már reggelre jobban lesz, mert jó hangosan horkol itt mellettem.
Éjfélkor mindketten arra ébredünk, hogy a felettünk levő szobában két nő üvöltve veszekszik. Szerencsére nem értjük, de úgy negyed óra múlva az egyik azzal vet véget ennek, hogy iszonyatos erővel bevágja a szobaajtót. Még jó hogy nem esett szét ez a kóceráj. (Aki olvasta a brazil utunkat, annak csak annyit mondanák, hogy Bence precizitását ismerve, ő itt szívrohamot kapna, ha meglátná az első illesztést az elemek között.)
András nem tud visszaaludni, megy madarászni. Csak nyolc után ér vissza és engem a legszebb álmomból ver fel. Kiderül, hogy a punkbirderek öt perccel utánunk érkeztek a kocsmába. András elköszönt tőlük, délután indul a gépük Szimferopolból. A pusztába lekési a kenyereskocsit, mert az egyetlen kis boltba már kenyeret sem lehet kapni… Tavaly még lehetett, sajnos az itteni szolgáltatás épül lefelé. Viszont sört és vodkát még mindig lehet kapni…
Mai úti célunk Krasznoperekopsz és a környező területek, ahol viszonylag sok pólingot láttak a britek néhány napja. Visszatérve a település nevére, tavaly gyakoroltam párszor hogy ki tudjam mondani. Jelentése: Vörös hadsereg. Már elmondhatom magamról, hogy jártam a vörös hadseregben is!
Néhány helyen lenézünk a tengerpartra, ahol szintén madárhegyek vannak. Látunk rengeteg gödényt, több ezer szárcsát, hattyút és majd’ kétezer üstökös récét egy csapatban.
Sajnos tegnapelőtt tönkrement a csomagtartó zárja (pedig indulás előtt ez is ki lett cserélve), így még rosszabb lett a „szigetelés”, így „kellemesen” jön be a finom por. Borzasztó. A város felé meglátunk egy autósboltot és sikerül alkatrészeket (szűrő, karburátor, hátsózár) venni, az otthoni ár feléért. Mivel nem volt elég hrivnyánk, a különbözetet András euróval fizette ki. Itt ezt is lehet. Ha az új karburátor beválik, akkor a kapcsolótáblánkért kell imádkoznunk, mert valami probléma van vele, az biztos. Két napja nincs dudánk, ha kicseréljük a biztosítékot, az rögtön kiolvad, így András kiiktatta a dudát. Szegény Szamara, ahova elvitt minket eddig élete során, és amit túlélt. Igazi családtag.
Ma jó napja van a kis kocsinak, Mustáng 95-ös benzint kapott, tele! Az eddigi legdrágább benzin (7,9 hrivnya/l = 213 Ft). Kész csőd! Csak úgy süvítünk, nem is akar megállni.
Ebéd a tavalyi étteremben (Traktoros étterem a neve), ahol kijevi csirkemellet eszünk. A másik asztalnál András kiszúr egy kibírhatatlan túlsúlyos női vendéget. Mondja nekem, hogy ezzel a nővel még baj lesz. És tényleg kihozzák a levesüket, mikor 2 kanál után talál benne egy hajszálat. Kihívja a pincércsajt, hogy mi ez. Azzal a lendülettel felállnak és távoznak, mindent otthagyva.
A pólingos helyre úttalan utakon jutunk el, de nincsen szerencsénk, csak egy pólingot találunk, az se a vékonycsőrű… Pedig a terület nagyon jó. Feltűnik az első fakó rétihéja is. A félsziget végén elhagyatott ház körül madarászunk, mivel csak itt vannak fák és bokrok, így nagyon sok az énekes. András otthagy a parton, hogy napozzak meg fürödjek, de itt nagyon iszapos a tenger, úgyhogy inkább bóklászok, felriasztva rengeteg madarat.
Este Andrásra rájön a remegés, főzök neki egy teát és beletuszkolok egy lázcsillapítót. Betakarom rendesen hadd izzadjon, addig gépelem be a naplót. Másfél óra múlva felkel és kér még egy gyógyszert, hogy biztos legyen a hatás. Minden egyes utunk során ez történik vele, valószínűleg az ő szervezete így dolgozza fel a más mikroklímát. Nekem csak a hasam megy néha. Még mindig jobb, mint egyszer Egyiptomban, egy napig nem tudtunk felkelni az ágyból, csak a budiig vánszorogva, és még két napig ment egyfolytában a hasunk. Bár szerintem akkor mi rosszat ettünk.
Mivel én nem tudok aludni, megnézek a laptopon egy filmet.
Remélem András már reggelre jobban lesz, mert jó hangosan horkol itt mellettem.
Éjfélkor mindketten arra ébredünk, hogy a felettünk levő szobában két nő üvöltve veszekszik. Szerencsére nem értjük, de úgy negyed óra múlva az egyik azzal vet véget ennek, hogy iszonyatos erővel bevágja a szobaajtót. Még jó hogy nem esett szét ez a kóceráj. (Aki olvasta a brazil utunkat, annak csak annyit mondanák, hogy Bence precizitását ismerve, ő itt szívrohamot kapna, ha meglátná az első illesztést az elemek között.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése